LED csík, LED dekor, LED lámpa, LED égő

Világítson Ön is LED fényforrással! (LED világítástechnika)

A LED-ek tartósak és hosszú élettartamúak. 90%-kal kevesebbet fogyasztanak, mint a hagyományos izzó. A LED technológia még kezdetleges, de káprázatos jövő áll még előtte.

Egy valamit leszögezhetünk: a LED lámpák a legkörnyezetbarátabb fényforrások. Energiatakarékosak, és a leghosszabb az élettartamuk, a ma forgalomban lévő világítási megoldások közül, 1.000 órás használattal évente akár 10 évig is megfelelően világít. Technológiailag a LED lámpák állnak a legközelebb a hagyományos izzókhoz, ami a fénykibocsájtást illeti.

  • Élettartamuk 10 000 óra (kb. 10 év).
  • 90%-kal kevesebb energiát használnak fel, mint a hagyományos izzó.
  • Egyenletes fényt adnak
  • Felkapcsoláskor azonnal világítanak.
  • Nem melegszik fel, mert minimálisan felvett energiát maximálisan csak a világításra fordítja.
  • Nem tartalmaz higanyt és más mérgező anyagokat.
led égő

Tudja Ön, hogyan működik a LED izzó?

Teljesen máshogy, mint a hagyományos izzók- ahol azért lesz fény, mert az elektromos áram egy vékony szálon halad át, olyan hőmérsékletet létrehozva, amely fényt termel. A fény, amit a LED lámpa ad, az elektronok mozgásának köszönhető, egy félvezető anyagban (mint egy vékony mikrochip). Ragyogó, nem?

Kínálatunkból...

SMD LED
1311UW, SMD LED
(1 chipes)
bővebben >> naturális fehér színű led
66 Ft | db
LED égő
GU10-3CW-3W
(GU10 LED égő)
bővebben >> Hideg fehér színű termék
3300 Ft | db
LED csík
5074UPG-18-12V
(Beltéri LED csík)
akciós
bővebben >> zöld led
396 Ft | db
LED csík
5074UCW-18-12VF
(Beltéri LED csík)
akciós
bővebben >> Hideg fehér színű termék
396 Ft | db
LED égő
E27-27SMD-220VCW
(E27 LED égő)
bővebben >> Hideg fehér színű termék
3200 Ft | db
DIP LED
3461SOL-40, 3mm Oval LED
(3 mm)
bővebben >> piros led
18 Ft | db
LED égő
MR16-SMD-3CW-3W
(MR16 LED égő)
bővebben >> Hideg fehér színű termék
3000 Ft | db
LED csík
5050UR3-30-12VF
(Beltéri LED csík)
akciós
bővebben >> piros led
2590 Ft | db
LED csík
5050UG3-10-12VL
(Beltéri LED csík)
akciós
bővebben >> zöld led
1162 Ft | db
Kiegészítők
3A 12VDC vízálló tápegység
(Tápegység csíkokhoz, modulokhoz)
akciós
bővebben >> nincs szin
6579 Ft | db
LED csík
1311UY-30-12VF
(Beltéri LED csík)
akciós
bővebben >> sárga led
936 Ft | db
LED égő
E14-20SMD-220VCW
(E14 LED égő)
bővebben >> Hideg fehér színű termék
3000 Ft | db

A LED égő, izzó fényereje

- avagy mit mutatnak meg Nekem ezek a betűk?

W = Watt (a felhasznált energiateljesítmény)
Az energia egysége a Watt (W). A 60W-os hagyományos izzó pl. sokkal több energiát használ, mint a 3W-os LED lámpa. De a Watt mértékegység nem mutatja meg, mennyi fényt kap - csak azt mutatja, hogy mennyi energiát használ fel. Ahhoz, hogy megtudja, mennyi fényt kap meg kell néznie a lumen vagy a kandela számot.

Lm = Lumen (fényerősség mértéke)
A Lumen méri a fényáramot, olyan izzóból, ami minden irányba egyenletesen sugároz. Nagyobb fény = magasabb Lumen szám.

Watt átszámolása lumen-be
Szorozza meg a Watt számot kb. 10-zel, és így megkapja egy hagyományos izzó Lumen számát. 60W-os izzónak 600 Lumen a fényárama. A LED izzónál 10 helyett 60-70-nel kell megszorozni a Watt számot.

Cd = Kandela
A kandela méri a fényt az olyan izzókból, amik egy irányba sugároznak. Ilyen a reflektor. Nagyobb fény, nagyobb kandela szám.

K = Kelvin
A termodinamikai hőmérséklet mértékegysége a kelvin. Más szavakkal: milyen sárga (meleg) vagy kékes (hideg) a fény. Magasabb kelvin szám, kékesebb fény, alacsonyabb sárgásabb fény. A hidegfehér színű LED lámpák általában 5.500-6.000 K közötti, a melegfehér LED lámpák 2.700-3.500 K közötti hőmérséklet tartományban bocsájtanak ki fényt.